Vádat emelt a Soproni Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a vád szerint késsel fenyegette meg a hozzá riasztott mentősöket - derül ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleményéből.
A tájékoztatás szerint 2024 nyarán a délutáni órákban mentő érkezett egy fertőszentmiklósi férfihoz, aki kábítószer hatása alatt zavartan viselkedett. Amikor a mentősök a házhoz érkeztek, a férfi egy nagy késsel a kezében fenyegette meg őket, ezzel megakadályozva, hogy ellássák a feladatukat.
A férfit végül a helyszínre érkező rendőrök segítségével szállították kórházba.
Az ügyészség szerint a beszámításában súlyosan korlátozott férfi felfegyverkezve követte el a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettét, ezért vádat emeltek ellene. Az ügyészség indítványozta, hogy a Soproni Járásbíróság pénzbüntetést szabjon ki vele szemben. A vádlott által elkövetett kábítószer birtoklásának vétségét egy másik büntetőeljárásban bírálják el.
A rendőrség által a helyszínen készített fotón az elkövetéshez használt kés is látható.